Scroll Top

Pollák Erika Bőrtanoda alapítója
Bőrfeldolgozó-ipari üzemmérnök műszaki tanár, bőrdíszműves
V

égig gondolva, hogyan kerültem ezzel a csodálatos, nem mindennapi anyaggal kapcsolatba, rájöttem, hogy nem én, hanem a bőr talált meg engem. Első élményeim között volt a házunk udvarában lévő kesztyűs műhely, a finom bőrök illatával, ami az „orromnál fogva vezetett”. A másik, amit ki nem hagytam volna, Radnai bácsi cipős műhelye a Duna mozinál, ide Nagymamámat minden alkalommal elkísértem. Így utólag tudom, hogy már itt indult el az az érzés,hogy szeretnék egy ilyen műhelyben dolgozni.

Később, akkor talált meg a bőr engem, amikor jelentkeztem a Könnyűipari Műszaki Főiskolára (mai Óbudai Egyetem), és a bőr szakra felvételt nyertem. Bőrfeldolgozó-ipari üzemmérnök, műszaki –tanár lettem. Ezután technológusként dolgoztam a Pevdi pilisszentiváni bőrdíszmű üzemében, majd közel 34 évig tanítottam az újpesti Simon Ferenc Bőrfeldolgozó-ipari Szakközép és Szakiskolában és ennek utódiskolájában, a Modell Divatiskolában.

Régóta forrt bennem a gondolat, hogy szeretnék egy olyan Radnai bácsis hangulatú műhelyt kialakítani, amely nyitva áll azok előtt, akiket a bőr
különleges illata, különlegessége, a kézművesség hasonlóan vonz, mint engem. 2015- ben sikerült ezt az álmot megvalósítani és most ezzel tudok foglalkozni. A hosszú évek alatt gyűjtött antik táskák, bőrtárgyak, szerszámok, gépek és a sok szakirodalom is megfelelő helyet kapott a Bőrtanoda óbudai alkotó műhelyében.

erika400
Pollák Erika

Fontos számunkra a hagyományok őrzése. Ajánljuk azoknak, akik szeretik a természetes anyagokat, szeretnek alkotni és ki akarnak szakadni egy kicsit a mindennapok rohanásából.

erika400
Pollák Erika

A Bőrtanoda nyitott műhelyének célja, hogy megfelelő szakmai környezet biztosításával, tudj az az elképzeléseidnek, terveidnek megfelelően legyen lehetőséged alkotni!

erika400
Pollák Erika

A bőrös szakmák nagy része eltűnt. A gyárak megszűntek, a mesterek kiöregedtek. Kevés követő maradt. Közben a fejlett országok egyre inkább felismerik a kézműves munka becsületét, hogy ezek az utolsó pillanatok, a hagyományos technikák, technológiák megőrzésére, megmentésére.

erika400
Pollák Erika

A múzeumok tele vannak a régmúlt tárgyaival, amit vitrinekben őriznek, de arra nem gondoltak, hogy a szebbnél szebb tárgyak készítéséhez szükséges szakértelmet is hasonlóan őrizni kellene, megmenteni az utókornak.

erika400
Pollák Erika

Tapasztalatunk, hogy munka közben repül az idő, teljes körű a kikapcsolódás és semmi másra nem figyel az ember, csak arra, hogy ebből a különleges anyagból készülő tárgy olyan formát öltsön, amit elképzelt. Olyan, mint egy időutazás.

A Bőrtanoda egy szakmai nyitott műhely és múzeum is egyben, alkotni és szakmai konzultációkat lehet folytatni a különböző bőrös szakmák mestereivel, előzetes felkérések alapján.

A BŐRTANODÁBAN lehetőség nyílik az önkifejezésre, a kötöttségek nélküli tárgyalkotásra.

Segítséget kapsz az önkifejezés profizmusából.
Nálunk lehetőséged nyílik a kötöttségek nélkül bőrös tárgyalkotásra.

…Bőrrel dolgozni a nem mindennapi viselkedése miatt sosem unalmas, mert mindig más arcát mutatja.

Együtt, a te terveid, elképzeléseid alapján készítjük el közösen az általad kitalált tárgyakat.

Nálunk igazi műhely körülmények között gyakorolhatod azokat a szakmai fogásokat, amelyek a megfelelő formakialakításhoz szükségesek.

A nyitott műhely alapvető célja a bőrös szakterületek népszerűsítése és, hogy visszahozzuk a kézműves munka becsületét, akár kézzel , akár géppel készülnek a tárgyak.

A ráfordított idő után már érzi az ember, hogy amit olyan „egyszerű”-nek vél, az előre nagyon jól ki van találva, át van gondolva. A közös munka , alkotás közben észre sem vesszük az idő múlását.

Tudnod kell, hogy a bőrös lét nagy alázatot, az anyagok ismeretét, folyamatos kreativitást, előrelátást és türelmet kíván és azt is , hogy megéri, mert nagy élmény és kihívás az egész idő amit ezzel a tevékenységgel töltesz.

Engem
a
bőr

illata
ejtett
rabul.
Pollák Erika
A bőr
olyan mint az

újjlenyomat
nincs
belőle

két egyforma
Pollák Erika
Teremtsd meg
önmagad

a bőrős
szakmák
által!
Pollák Erika
Műhely foglalás

Előzetes bejelentkezés szükséges

alkoss a tanodában

Kinek ajánljuk a nyitott műhelyt?
Bőrimádoknak, teljesen kezdőktől a haladókig, diplomamunka készítőknek. Szakmabelieknek, akiknek nincs helyük elkészíteni a tárgyaikat. Baráti társaságoknak, akik szeretnek együtt alkotni.
Mit kell hoznod magaddal?
Író és rajz eszközöket, füzetet, no meg kíváncsiságodat és alkotó vágyadat. A többit mi biztosítjuk számodra (szerszámok, anyagok, szakmai tanácsadás stb.) egy bögre tea vagy kávé mellett!
Konzultálj erről velünk!
Megmutatjuk a készítéséhez szükséges technikákat, a tárggyá formálás lehetőségeit. Megismerheted egy tárgy készítésének örömét, amikor egy sík bőrfelület különböző funkciójú használati tárggyá válik.

Bőrtanoda Csapata

Évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező oktatóink szeretnék a bőrdíszműves, bőrtárgykészítő, bőrműves szakmát megismertetni és továbbadni. Tudásunkat a mai igényeknek megfelelő tárgy együttesek készítésével, a hagyományos technikákat alkalmazva mindenki számára elérhetővé tenni. Célunk, hogy visszahozva a kézműves munka becsületét, a kézzel, géppel megtanítsuk saját kezűleg készített használható és tartós tárgyak elkészítését és eközben nagyon jól érezzük magunkat.

A műhelyben lehetőség nyílik minden bőr kedvelő számára, az ipari és hagyományos technikák kipróbálására. Kellemes, baráti hangulatú helyen van lehetőség a bőrre hangolódni.

Ha többet szeretnél megtudni oktatóinkról akkor kattints az oktató képére.
erika400
Pollák Erika
Alapító, bőrdíszműves

Végiggondolva, hogyan kerültem ezzel a csodálatos, intelligens, nem mindennapi anyaggal kapcsolatba, rájöttem, nem én, hanem a bőr talált meg engem!

dor400
Dékány Dóra
Bőrműves

A BŐR rabul ejtő szépsége, sokszínűsége, lágysága és erőssége magában hordoz minden olyan tulajdonságot, mely észnek – szívnek, s léleknek folyamatos tápláléka.

hajni400
Czákli Hajnalka
Bőrtárgy tervező

A bőrtárgyak tervezésénél gondolkodásmódomat mindig inspirálják a hagyományos bőrműves díszítőtechnikák is, ezek tanulmányozása kimeríthetetlen forrást jelent számomra.

Nézz be a tanodába!
Óbudai Bőrtanoda

Budapest 1036 Bécsi út 67. -1 szint

Telefon

Mobile: +36 20 973 5078

kapcsolat

hello@bortanoda.com

nyitvatartás

Előre egyeztetett időpontban.
Írj vagy telefonálj!

Közösségi kapcsolatok