Pollák Erika Bőrtanoda alapítója
Bőrfeldolgozó-ipari üzemmérnök műszaki tanár, bőrdíszműves szakoktató
V

égiggondolva, hogyan kerültem ezzel a csodálatos, nem mindennapi anyaggal kapcsolatba, rájöttem, hogy nem én, hanem a bőr talált meg engem. Első élményeim között volt a házunk udvarában lévő kesztyűs műhely, a finom bőrök illatával, ami az „orromnál fogva vezetett”. A másik, amit ki nem hagytam volna, Radnai bácsi cipős műhelye a Duna mozinál, ide Nagymamámat minden alkalommal elkísértem. Így utólag tudom, hogy már itt kezdett megszületni bennem a gondolat, hogy szeretnék egy ilyen műhelyben dolgozni, bár ekkor még biztos nem gondoltam volna, hogy tanítani is fogok.

Később, akkor talált meg a bőr engem, amikor érettségi után női szabóként végeztem és jelentkeztem a Könnyűipari Műszaki Főiskola ruhaipari szakára (ma Óbudai Egyetem), de a túljelentkezés miatt, a bőr szakra nyertem felvételt. Bőrfeldolgozó-ipari üzemmérnök, mérnök –tanár lettem. Ezután dolgoztam a Pevdi pilisszentiváni bőrdíszmű üzemében, majd közel 34 évig tanítottam az újpesti Simon Ferenc Bőrfeldolgozó-ipari Szakközép és Szakiskolában és ennek utódiskolájában, a Modell Divatiskolában. Azóta pedig az igazi álmomnak élek amit a bőrtanoda megalakulása valósított meg.

Régóta forrott bennem a gondolat, hogy szeretnék egy olyan Radnai bácsis hangulatú műhelyt kialakítani, amely nyitva áll azok előtt, akiket a bőr különleges illata, különlegessége hasonlóan vonz, mint engem.  Közel 3 éve 2015- ben sikerült családi összefogással megvalósítani az álmom és most teljes állásban ezzel foglalkozom. A hosszú évek alatt gyűjtött antik táskák, bőrtárgyak, szerszámok, gépek és a sok szakmai irodalom helyet kapott a Bőrtanoda óbudai alkotó műhelyében. Azóta is egyre bővülő csapattal dolgozunk azért, hogy minél szélesebb körrel ismertessük meg a bőrrel való munka örömeit.

erika400
Pollák Erika

Fontos számunkra a tudásunk  továbbadása, megőrizve a hagyományokat. Ajánljuk azoknak, akik szeretik a természetes anyagokat, szeretnek alkotni és ki akarnak szakadni a mindennapok rohanásából.

erika400
Pollák Erika

Bőrtanoda célja a bőrös szakma tudásnak a mai igényeknek megfelelő tárgy együttesek készítésével, a hagyományos technikákat alkalmazva minél szélesebb körben elérhetővé tenni.

erika400
Pollák Erika

A bőrös szakmák nagy része eltűnt. A gyárak megszűntek, a mesterek kiöregedtek. Kevés követő maradt. Közben a fejlett országok egyre inkább felismerik a kézműves munka becsületét, hogy ezek az utolsó pillanatok, a hagyományos technikák, technológiák megőrzésére, megmentésére.

erika400
Pollák Erika

A múzeumok tele vannak a régmúlt tárgyaival, amit vitrinekben őriznek, de arra nem gondoltak, hogy a szebbnél szebb tárgyak készítéséhez szükséges szakértelmet is hasonlóan őrizni kellene, megmenteni az utókornak.

erika400
Pollák Erika

Tapasztalatunk, hogy munka közben repül az idő, teljes körű a kikapcsolódás és semmi másra nem figyel az ember, csak arra, hogy ebből a különleges anyagból készülő tárgy olyan formát öltsön, amit elképzelt. Olyan, mint egy időutazás.

A Bőrtanoda egy szakmai oktatóhely és múzeum is egyben, ahol tanulni, alkotni és szakmai beszélgetéseket lehet folytatni a különböző bőrös szakmák mestereivel.

Nálunk megismerhetők, megtanulhatók ennek a kihalófélben lévő szakmának a szépségei és mindenki segítséget kaphat álmai, tervei megvalósításához.

A BŐRTANODÁBAN segítséget kapsz az önkifejezés profizmusából.
Nálunk lehetőséged nyílik a kötöttségek nélkül bőrös tárgyalkotásra.

…Bőrrel dolgozni a nem mindennapi viselkedése miatt sosem unalmas, mert mindig más arcát mutatja.

Olyan szakmai fogásokkal fogsz gazdagodni, amivel már a későbbiekben önállóan is képessé válhatsz ezek elkészítésére a tervezéstől a kivitelezésig.
A Tanodában egy kicsit megáll az időt és kapsz egy kis megnyugvást a következő rohanásig.

Megismertetjük egy tárgy készítésének örömét, amikor egy sík bőrfelület különböző funkciójú használati tárggyá válik. Segítünk és elmondjuk, megmutatjuk a készítéséhez szükséges technikákat, a tárggyá formálás lehetőségeit.

Célunk, hogy visszahozva a kézműves munka becsületét, a kézzel, géppel megtanítsuk saját kezűleg készített használható és tartós tárgyak elkészítését és eközben nagyon jól érezzük magunkat.

Nem mondhatom el több évtizednyi idő eltelte után sem, hogy már mindent tudok, mert mindig van tanulni való. A bőrös lét alázatot kíván és folyamatos kreativitást.

Engem
a
bőr

illata
ejtett
rabul.
Pollák Erika
A bőr
olyan mint az

újjlenyomat
nincs
belőle

két egyforma
Pollák Erika
Teremtsd meg
önmagad

a bőrős
szakmák
által!
Pollák Erika
Órarend

Ide kattintva megnézheted milyen tanfolyamokat és workshopokat indítok.

alkoss a tanodában

Kiknek ajánljuk a bőrtanodát?
Bőrimádoknak, teljesen kezdőktől a haladókig, diplomamunka készítőknek. Szakmabelieknek, akiknek nincs helyük elkészíteni a tárgyaikat. Baráti társaságoknak, akik szeretnek együtt alkotni.
Mit kell hoznod magaddal?
Író és rajz eszközöket, füzetet, no meg kíváncsiságodat és alkotó vágyadat. A többit mi biztosítjuk számodra (szerszámok, anyagok, szakmai segítség stb.) egy bögre tea vagy kávé mellett!
Van egy ötleted, terved?
Megmutatjuk a készítéséhez szükséges technikákat, a tárggyá formálás lehetőségeit. Megismerheted egy tárgy készítésének örömét, amikor egy sík bőrfelület különböző funkciójú használati tárggyá válik.
Jelentkezz egy minta órára februárban!

Bőrtanoda Csapata

Évtizedes szalmai tapasztalattal rendelkező oktatóink szeretnék a bőrdíszműves, bőrtárgykészítő, bőrműves szakmát megismertetni és továbbadni. Tudásunkat a mai igényeknek megfelelő tárgy együttesek készítésével, a hagyományos technikákat alkalmazva mindenki számára elérhetővé tenni. Célunk, hogy visszahozva a kézműves munka becsületét, a kézzel, géppel megtanítsuk saját kezűleg készített használható és tartós tárgyak elkészítését és eközben nagyon jól érezzük magunkat.

Ha többet szeretnél megtudni oktatóinkról akkor kattints az oktató képére.
erika400
Pollák Erika
Alapító, bőrdíszműves oktató

Végiggondolva, hogyan kerültem ezzel a csodálatos, intelligens, nem mindennapi anyaggal kapcsolatba, rájöttem, nem én, hanem a bőr talált meg engem!

dor400
Dékány Dóra
Bőrműves szakoktató

A BŐR rabul ejtő szépsége, sokszínűsége, lágysága és erőssége magában hordoz minden olyan tulajdonságot, mely észnek – szívnek, s léleknek folyamatos tápláléka.

hajni400
Czákli Hajnalka
Bőrtárgy tervező

A bőrtárgyak tervezésénél gondolkodásmódomat mindig inspirálják a hagyományos bőrműves díszítőtechnikák is, ezek tanulmányozása kimeríthetetlen forrást jelent számomra.

Induló képzéseink

Minden ötödik héten indul alapozó bőrdíszműves és alapozó képzés, a haladó tanfolyamok és workshopok mellett, érdemes regisztrálni hírlevelünkre és követni a facebook-on is, hogy ne maradj le az újdonságokról és akciókról
Következő tanfolyamok!
Nézz be a tanodába!
Óbudai Bőrtanoda

Budapest 1036 Bécsi út 67. -1 szint

Telefon

Mobile: +36 20 9 735 078

kapcsolat

hello@bortanoda.com

nyitvatartás

Tanfolyamok ideje alatt.
Kérj időpontot.